| Foglalkoztatásba Ágyazott Képzés (FÁK-program) |
|
|
|
| 2007. július 13. péntek, 13:46 |
|
Program a roma származású munkanélküliek közoktatási intézményekben történő foglalkoztatására és képzésére. A programról A romák helyzetének javítására kidolgozott FÁK-program a hátrányos helyzetű, az oktatás és a munkaerőpiac világától sok esetben távol álló társadalmi csoportok számára kínál integrációs lehetőséget – két tekintetben:
A program célja, hogy a résztvevő 42 iskola és az általa kiválasztott és foglalkoztatni kívánt, legalább nyolc általános iskolai osztályt elvégzett roma fiatalok számára – túl a tényleges és több éven át tartó foglalkoztatás önmagában is rendkívül fontos ténye mellett – képzési programot biztosítson. A program az érintett személyeket 3-4 év alatt középfokú, érettségit nyújtó iskolai végzettséghez, valamint szakjellegű, OKJ-s szakmai végzettséghez juttatja. A program koordinátora és egyben szakmai résztvevője az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA), mely többek között a program egészének a működtetését végzi (http://www.ofa.hu). A képzési program kidolgozója az Országos Közoktatási Intézet Felnőttoktatási és Kisebbségi Központja (OKI FKK), amely a képzési program működtetését és szakmai felügyeletét is ellátja. A program résztvevői az OKI FKK részéről
A program intézményi résztvevői A programban részt vevő partnerintézmények A képzési program az iskolarendszerű felnőttoktatás számára készült kerettantervekre, illetve azok adaptált, az egyéni tanulást lehetővé tevő változatára épül. Az iskola világával kapcsolatos szakmák Oktatási segédanyagok a programban résztvevő hallgatók és mentorok számára: |