Hírlevél




"MOL tantárgyak" a Miskolci Egyetemen PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2009. november 05. csütörtök, 09:13

Stratégiai megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a MOL november 4-én. A MOL és jogelődjei valamint a Miskolci Egyetem évtizedek óta együttműködnek az oktatás, a szakemberképzés, valamint a tudományos kutatás és fejlesztés területén.



A kapcsolat folytatásaként újabb három évre szóló stratégiai szerződést kötöttek, melynek célja, hogy elősegítsék a modern kor követelményeihez alkalmazkodó együttműködés továbbfejlesztését az ipari nagyvállalat és annak műszaki felsőoktatási hátterét adó nagy múltú egyetem között.

A MOL évek óta kiemelt figyelmet fordít a megfelelő képzettségű utánpótlás biztosítására. Ennek keretében a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karon 2010-től meghirdetett MSc képzésbe több gyakorlat-orientált tantárgyblokkot építenek be, a MOL igényeinek megfelelő tantervvel. A képzésbe a társaság igényeinek megfelelően néhány tantárggyal bekapcsolódik a Gépészmérnöki és Informatikai Kar is. A "MOL tantárgyak" oktatásával az egyetem olyan színvonalas MSc - és később PhD - képzést hoz létre, hogy a végzett hallgatók a tanultakat biztonsággal alkalmazni tudják a kőolajkutatás, termelés és az azokhoz tartozó szerviz tevékenységek gyakorlatában. A képzés központja a Műszaki Földtudományi Kar és az Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézet lesz.

A "MOL tantárgyak" sikeres elsajátításáról a hallgatók a diplomához csatolt "MOL Bizonyítványt" kapnak, amely szükséges feltétele annak, hogy a végzős hallgató a későbbiek során eséllyel pályázzon a MOL-csoport tagvállalatai által meghirdetett, szakképzettségének megfelelő mérnöki állásra.

Az új képzési elemek beindítását a MOL anyagi és szakmai támogatása biztosítja, a kiemelkedő képességű hallgatókat pedig a társaság ösztöndíjban részesíti. A MOL szakemberei is részt vesznek az oktatói munkában, illetve a társaság témavezetőt, ipari konzulenst biztosít a hallgatók részére a diplomamunkák megírásához. A megszerzett elméleti tudás elmélyítése érdekében a fiatalok a MOL-csoport üzemeiben tölthetik el gyakorlatukat. Az oktatási együttműködés kiterjed a posztgraduális képzésre is, továbbá lehetővé teszi a MOL-os dolgozók számára a levelező, illetve e-learning képzésekben való részvételt.

Forrás: edupress, uni-miskolc.hu

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek