Hírlevél




Pálinkás József: Ártott a magyar felsőoktatásnak a bolognai rendszer bevezetése PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 2
ElégtelenKitűnő 
2009. május 05. kedd, 11:14

Az Uniós felsőoktatási rendszer, a bolognai folyamat meghonosítása összességében ártott a magyar felsőoktatásnak - hangsúlyozta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Pálinkás József hozzátette: ennek elsősorban az uniós követelmények rossz magyarországi bevezetése az oka és így végveszélybe sodorhatja a tanárképzést.

 

Összességében rontotta a magyar felsőoktatás színvonalát a bolognai folyamat - állítja Pálinkás József, az MTA elnöke. Mégpedig azért, mert nem jól vezettük be. Szokásos magyar betegség, hogy sokat beszélünk róla, értelmiségi diskurzus folyik, és azt hisszük, ez már maga a cselekvés.

Amikor elérkezik a cselekvés ideje, és el kell készíteni az alapképzés dokumentumait, terveit, akkor hirtelen elkezdünk kapkodni, és rövid idő alatt létrehozunk egy nem túl jó rendszert azért, mert megpróbálták sok helyen a korábbi ötéves képzés anyagát megpróbálták cipőkanállal belegyömöszölni a három évbe - fejtette ki az akadémia elnöke.

Úgy lehetne mindezt korrigálni, hogy a tananyaghoz képest, amelyet leírnak ezek a dokumentumok, megnézzük, hogy hogyan teljesítettek ezek a hallgatók. Aztán módosítani kellene a tananyagot úgy, hogy közelebb legyen a teljesíthetőhöz - vázolta Pálinkás József.

Az MTA elnöke szerint olyan területeken is bevezették a kétciklusú képzést, ahol semmi értelme nem volt. Ilyenek például a tanárszakok, amelyeket meg kellett volna hagyni ötéves, egyciklusú képzésnek.

Forrás: inforadio.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0
Hozzászólás (1)
1 2009. június 16. kedd, 21:02
Miklós Erika
Nem a bolognai folyamathoz szeretnék hozzászólni, hanem azt szeretném felidézni, hogy Pálinkás Úr, mint fizikus és mint egykori miniszter a természettudományos tárgyak óraszámát csökkentette és ezáltal hozzájárult az oktatás szétzúzásához. Ez átmeneti siker részéről remélem. Mindezt fizikusként, még egyszer hangsúlyozom.
Tisztelettel: egy Debrecenben végzett fizikatanár

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek