| Közgazdászhallgatókat támogat a Concorde Csoport |
|
|
|
| 2009. április 17. péntek, 15:08 |
|
Új ösztöndíjprogramot indít az ELTE legtehetségesebb közgazdászhallgatói számára a Concorde Csoport. Az idén először meghirdetett pályázat nyomán négy hallgató részesül a hazai független befektetési szolgáltató által megítélt, egy évre szóló támogatásban.
A közelmúltban kötött megállapodást a Concorde Csoport a Polányi Károly Társadalomtudományi Kutatásért és Képzésért Alapítvánnyal egy új ösztöndíjprogram létrehozásáról. A most induló Concorde Ösztöndíjprogram keretében egy évre 115 ezer forintot kaphat négy, kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgató. A könyvbemutatóval összekötött eseményen a társaság ügyvezető igazgatója, Jaksity György és Pete Péter, a tanszék vezetője adta át az ösztöndíjakat a nyertes pályázóknak. A Concorde vezetője elmondta: "a Concorde Ösztöndíj megalapításának célja a tehetséges és szorgalmas diákok szakmai fejlődéséhez szükséges feltételek biztosítása és az anyagi háttérből fakadó egyenlőtlenségek csökkentése. Célunk tehát a kiemelkedő teljesítmény díjazása és egyben az esélyegyenlőség növelése." A pályázók teljesítményét méltatva Pete Péter egyetemi tanár elmondta, a tanszék megalapításakor szem előtt tartott nyugat-európai standardok érvényesítése az ösztöndíj kiírásakor is elsődleges szempont volt. "A beérkezett munkák és főként a nyertes pályázatok igazolták célkitűzésünk helyességét - kiváló pályázatok születtek, ami további bizakodással tölt el minket a hallgatóink tanulmányait és a tanszék jövőjét illetően" - mondta Pete Péter. Az együttműködés ezzel nem ér véget: Jaksity György elképzelései szerint a legtehetségesebb diákok az esetleges további foglalkoztatás reményében szakmai gyakorlaton is részt vehetnek a Concorde Értékpapír Zrt.-nél, valamint egyedi kutatási megbízásokat is kaphatnak. Forrás: www.edupress.hu |