Hírlevél




Hol tanuljunk Európában? PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2008. október 20. hétfő, 08:02

Erre a kérdésben ad segítséget a most elinduló Study in Europe (Tanulj Európában!) internetes oldal. Az Európai Bizottság közleménye szerint ugyan a honlap elsősorban Európán kívüli fiatalokat kíván felvilágosítani, ennek ellenére a hazai hallgatók is találhatnak rajta érdekes információkat - ha nem is feltétlenül továbbtanulásukkal kapcsolatban.

 

 

A Study in Europe  oldalon ugyan nem kapunk részletes tájékoztatást az adott országról, nincsenek intézménylisták, viszont szépen, röviden, áttekinthetően leírják, pontosan hogyan kell jelentkezni az ottani egyetemekre és főiskolákra, hogyan is kell átvergődni az adott ország bürokratikus útvesztőin - illetve hogy van-e szükség ideiglenes letelepedési engedélyre vagy vízumra (ez utóbbi nyilván nem vonatkozik a hazai hallgatókra). Röviden tájékoztatnak ugyan az ott folyó életről és arról, hogyan kezdjünk el szállást keresni, de itt is - ahogy sok más esetben is - egy oda illő linkkel oldják meg a tájékoztatást. Nincs is ezzel semmi baj.

 

Előttünk Európa!

Tájékoztatást kaphatunk viszont azokról az ösztöndíjakról, melyeket megpályázhatunk annak érdekében, hogy ingyen vagy olcsóbban tanulhassunk az adott ország valamelyik intézményében. Europa Mundus és Marie Curie, minden út Európába vezet - győz meg minket az oldal – ahol a felsőoktatási intézmények hallatlanul színvonalasak, sok száz év van bizony a hátuk megett, az egyszeri kínai, kambodzsai, nigériai fiatal előtt ezer ajtó nyílik ki - mehet utána tovább egyik országból a másikba tanulni. Ez semmi – közben még be is utazhatja az egész kontinenst, meséli a honlap. A helyzet azonban az, hogy ha valaki Európában töltötte el eddigi életét, akkor bizony túl sok újat nem fog megtudni – esetleg találhat egy-két linket, amelyen keresztül tovább kutathat.

 

Egy rövid részben azért megemlékeznek az egyes országok fontosabb jellemzőiről: a segélyhívó telefonszámok bárkinek jól jöhetnek, az információ a klímáról azonban ismét nem hozhat hatalmas meglepetést a hazai útrakelőknek. Mulatságos azonban végigböngészni a kulturális „tedd vagy ne tedd” bejegyzéseket, mely a németeknél például óva int minket attól, hogy blöfföljünk, viszont azt javasolja, érkezzünk mindenhová öt perccel korábban. Összevetésképpen a hazánkba érkezőknek azt javasolják, ne felejtsék el koccintás előtt azt mondani, hogy „egészségedre” (akinek van külföldi ismerőse az tudja, hogy a nem magyarok kilencvenhat százaléka egyszerűen képtelen kiejteni ezt a szót), továbbá fogjon kezet fűvel, fával, és ne felejtse el alaposan összekoccintani a poharát a másikéval, mert azt mi, magyarok bizony szörnyű szerencsétlenség előjeleként értékeljük. Már azt, ha nem cseng a pohár.

 

A honlap szerkesztése logikus, kedves, színes – felhasználóbarát ikeajáték-dizájn - ha megtaláljuk a vaktérképen a megfelelő országot, akkor igazán semmi nem akadályozhat meg abban, hogy megtudjuk, hogy hívják az adott nemzet oktatási hivatalát és milyen honlapon keresztül juthatunk el hozzájuk. Európára, kalandra fel hát!

[origo] oktatás

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek