| Folytatódnak az osztrák egyetemisták tiltakozó akciói |
|
|
|
| 2009. november 06. péntek, 11:18 |
|
Ismét több ezer felsőoktatási hallgató tüntetett november 5-én Ausztriában.
A fővárosban vonultak az utcára a legtöbben. A nap folyamán több tiltakozó akciót is rendeztek Bécsben, a legnagyobb demonstráción a rendőrség szerint nyolcezer, a szervezők szerint húszezer diák vett részt. Grazban mintegy ezernyolcszázan, Linzben félezren demonstráltak. Több felsőoktatási intézményben oktatók is csatlakoztak a diákok követeléseihez. A diákok egyik leggyakrabban elhangzó panasza a kétszintű képzési rend, a bolognai rendszer ausztriai bevezetésének módjára vonatkozik. A tanterveket rugalmatlannak tartják, és úgy látják, hogy az alkalmatlan tantervek miatt az első képzési szint nem elegendő az elhelyezkedéshez. További feszültséget okoz, hogy a tandíj eltörlésének következtében mintegy húsz százalékkal megnőtt a felsőoktatási hallgatók létszáma. A diákok zsúfoltságra panaszkodnak, arra, hogy túl sok diák jut egy tanárra, s hogy mindez rontja a képzés minőségét. Megoldásként felmerült, hogy vezessék be újra az idén eltörölt tandíjat vagy korlátozzák valamilyen módon a hallgatók létszámát, a hallgatók azonban mindkét módszert elutasítják. A diákok előrelépésként könyvelhetik el, hogy Johannes Hahn felsőoktatásért is felelős miniszter november 4-én párbeszédre hívta fel a diákságot, köztük a teremfoglalók három képviselőjét is. A miniszter eddig csak a hallgatói önkormányzattal tárgyalt. Múlt héten tartott első találkozójuk után néhány nappal a kormány ígéretet tett arra, hogy egy 34 millió eurós "gyorssegélyen" túl megnöveli a felsőoktatásra fordított költségvetési kiadásokat is. A hallgatói önkormányzat kevésnek tartja a kilátásba helyezett támogatást és érdemi változtatásokat követel a felsőoktatásban. November 5-én megszólalt a témában Heinz Fischert államfő is és "komoly, felelősségteljes, előfeltételek nélküli párbeszédet" szorgalmazott. Forrás: origo |