Hírlevél




Közgazdászhallgatókat támogat a Concorde Csoport PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2009. április 17. péntek, 15:08

Új ösztöndíjprogramot indít az ELTE legtehetségesebb közgazdászhallgatói számára a Concorde Csoport. Az idén először meghirdetett pályázat nyomán négy hallgató részesül a hazai független befektetési szolgáltató által megítélt, egy évre szóló támogatásban.

 

A közelmúltban kötött megállapodást a Concorde Csoport a Polányi Károly Társadalomtudományi Kutatásért és Képzésért Alapítvánnyal egy új ösztöndíjprogram létrehozásáról. A most induló Concorde Ösztöndíjprogram keretében egy évre 115 ezer forintot kaphat négy, kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgató.

A könyvbemutatóval összekötött eseményen a társaság ügyvezető igazgatója, Jaksity György és Pete Péter, a tanszék vezetője adta át az ösztöndíjakat a nyertes pályázóknak. A Concorde vezetője elmondta: "a Concorde Ösztöndíj megalapításának célja a tehetséges és szorgalmas diákok szakmai fejlődéséhez szükséges feltételek biztosítása és az anyagi háttérből fakadó egyenlőtlenségek csökkentése. Célunk tehát a kiemelkedő teljesítmény díjazása és egyben az esélyegyenlőség növelése."

A pályázók teljesítményét méltatva Pete Péter egyetemi tanár elmondta, a tanszék megalapításakor szem előtt tartott nyugat-európai standardok érvényesítése az ösztöndíj kiírásakor is elsődleges szempont volt. "A beérkezett munkák és főként a nyertes pályázatok igazolták célkitűzésünk helyességét - kiváló pályázatok születtek, ami további bizakodással tölt el minket a hallgatóink tanulmányait és a tanszék jövőjét illetően" - mondta Pete Péter.

Az együttműködés ezzel nem ér véget: Jaksity György elképzelései szerint a legtehetségesebb diákok az esetleges további foglalkoztatás reményében szakmai gyakorlaton is részt vehetnek a Concorde Értékpapír Zrt.-nél, valamint egyedi kutatási megbízásokat is kaphatnak.

Forrás: www.edupress.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás: