Megújítható-e a kötelező olvasmányok listája, egyáltalán van-e erre szükség? - erről beszélgettek az gyerekkönyvírók, szerkesztők, a kiadók szakemberei, tanárok a Gyermekmédia Egyesület januári összejövetelén a Centrál Kávéház zsúfolt galériáján.

Jelenleg Magyarországon nincs olyan törvény, mely előírná, hogy hány évesen milyen könyveket kell olvasniuk a gyerekeknek. Nincs előírt lista, de a tanároknak mégis kell kötelező irodalmat adniuk. Helyes, hogy nincs országosan rögzített lista, bár ez nehézségekkel jár. Fel kell tenni tehát azt a kérdést, hogy kell-e egységesen szabályozni a kötelező olvasmányok listáját? Országos szinten vagy csak helyi szinten szükséges-e ezt rögzíteni? - felelt kérdésre kérdéssel Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének elnöke.

Legyenek feldolgozandó alapművek

Fontos, hogy legyen minél több olyan műalkotás, melyet minél több gyermek megismer és feldolgoz. Sőt, azt sem tartható istenkáromlásnak, ha ezek nem csupán olvasmányok lennének, hanem helyet kapnának a sorban a filmek, képek, a zene és akár az internetes élmények is - hangsúlyozta Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság és az Országos Köznevelési Tanács Kerettantervi Bizottságának elnöke.

Janikovszky János, a Móra Kiadó elnök-vezérigazgatója, a kérdés gazdasági oldalát is figyelembe véve helyesnek tartaná, ha lenne egyfajta kötelező olvasmánylista, bár ezt szerinte sem szűken meghatározva kellene előírni. Jó lenne, ha bizonyos halmazok készülnének (klasszikus magyar, klasszikus nemzetközi, mai irodalom stb.), melyekből a tanárok választhatnának. Jelenleg komoly problémának látja, hogy az igazán szép, jó minőségű, értéket hordozó kiadványok nem jutnak el a vidéki iskolások kezébe.

Szükség van közösségi mitoszokra

Nógrádi Gábor író egyetért Trencsényi Lászlóval abban, hogy ne illessük a kötelező jelzővel az irodalmat, hiszen ettől a szótól a felnőttek is megőrülnek, nemhogy a gyerekek! Másrészről fontosnak tartja, hogy legyen "kötelező" irodalom, hiszen minden közösségnek megvannak a maga alaptörténetei, mítoszai, melyek a közösség életéről szólnak. Fontos, hogy a gyermekek megismerjék ezt a közös eszmerendszert, hiszen így válnak a közösség tagjává. Első lépés azonban mindenképpen az, hogy megszerettessük a gyerekekkel az olvasást, ha ezt elértük, akkor kell eldönteni, hogy mi legyen a kötelező és mi a választható olvasmány.

Alpár Vera, a Gyermekmédia Egyesület elnöke szerint az is fontos kérdés, hogy mivel szerettetjük meg az olvasást a gyermekkel. Vajon mindegy mit vesz a kezébe, csak olvasson?

Nógrádi Gábor szerint éppen erre jó megoldás a klasszikusok - nálunk olyannyira vitatott - átdolgozása. Vannak országok - pl. Spanyolország vagy Anglia -, ahol a klasszikus műveket korosztályok szerint többször is átírják. Így például létezik a Don Quijotének hét, kilenc, és 11 éveseknek szóló változata is. Angliában számos Shakespeare-átdolgozás születik annak érdekében, hogy a művek minél többekhez eljuthassanak. Véleménye szerint ez lehetne a megoldás arra is, hogy bizonyos szerzőket megmentsünk a feledéstől.

Trencsényi László szerint irodalmi szokásjog nem létezik, a kulturálisat pedig mindig az aktuális kultúrpolitika, illetve a piacgazdaság hozza létre. Azok a gyermekhősök pedig, akiket a mai iskolarendszer felkínálni tud mint követendő példaképeket, mind gyámoltalanok és gyávák, egyszóval lúzerek. Nyilas Misi, Nemecsek Ernő vagy akár a Kincskereső kisködmön szereplői. Miért csodálkozunk azon, hogy ez nem kell a mai generációnak és elutasítja őket?

Összegzésképpen elhangzott: vannak, aki szeretnek olvasni, vannak, akik nem. Mindkét csoportnak joga van ahhoz, hogy hozzá illő, érdeklődésének megfelelő szintű olvasmányt kapjon, akár eredetit olvasson, akár átdolgozást.

Forrás: kultura.hu - Szarvas Zsolt