| Százezer forint a beugró a közigazgatásban |
|
|
|
| 2009. október 16. péntek, 08:16 |
|
Decembertől minden köztisztviselői beosztásra vágyó álláskeresőnek közigazgatási versenyvizsgát kell tennie, mielőtt bármilyen pozíciót megpályázhatna. Az akár százezer forintot is elérő vizsga-, illetve felkészülési díjat a jelentkezőnek kell kifizetnie.
A rendelet bírálói nem is magát a vizsgát tartják elfogadhatatlannak, hanem azt, hogy ennek díját, illetve a felkészülés költségeit is a munkavállalónak kell állnia. A rendelet szerint a vizsgadíj 19 325 forint, a felkészítés költsége azonban elérheti akár a 77 ezer forintot is. Mindez azt jelenti, hogy egy köztisztviselői állásra pályázónak adott esetben csaknem százezer forintot is ki kell fizetnie anélkül, hogy bármilyen kinevezésben is reménykedhetne. A versenyvizsga letétele ugyanis csak előszoba, amely után pályázni lehet egy olyan ágazat álláshelyeire, ahol egyébként a legtöbb helyen létszámstop van, a nettó fizetések pedig több esetben el sem érik a százezer forintot – mutattak rá a vizsga ellenzői. Forrás: Magyar Hírlap |