|
Közel 20.000 válaszadó megkérdezése alapján készült el a Hewitt felmérése, a ’Your Future Potentials Research 2009’, mely azt vizsgálja, hogy a különböző demográfiai hátterű hazai munkavállalók számára mi a fontos egy állás elvállalása során, valamint hogy mely iparágakat, és azokon belül mely konkrét munkáltatókat tartják vonzónak. A kérdőívet kitöltők főként a végzős diákok, pályakezdők és 1-2 éves tapasztalattal rendelkező munkavállalók voltak.
A kutatás egyik legszembetűnőbb eredménye, hogy a fiatalok szerint a munkaadói hírnév nem fontos tényező az állás megpályázása során, sokkal fontosabb ennél a vonzó fizetés és a stabil munkahely. Véleményük szerint nem lényeges szempont a nemzetközi háttér és karrierlehetőség sem. A szakmai fejlődés lehetősége főként a műszaki beállítottságú álláskeresők számára fontos, a stabil munkahely pedig az egészségügyben és a vendéglátási, idegenforgalmi területen dolgozók/elhelyezkedni vágyók számára a leglényegesebb. A banki és biztosítási szektorban, valamint a média/PR területen elhelyezkedni vágyó fiatalok kiemelt szempontnak tartják a karrierlehetőségek biztosítottságát, a rugalmas munkafeltételek pedig a jogi/igazgatási szektor munkavállalói számára a legfontosabbak.
Ha a szakmai tapasztalat alapján vizsgáljuk meg a preferenciákat, látható, hogy a fiatalok jóval többet várnak el a munkaadótól, számukra sokkal vonzóbb a karrier- és a szakmai fejlődés lehetősége, mint tapasztaltabb kollégáik számára. A tapasztalt munkaerőt leginkább a vonzó fizetés és a munkahely stabilitása motiválja. Érdekes tény, hogy bár a munkáltató hírnevét a válaszadók saját bevallásuk szerint nem tartják ugyan fontosnak, de amikor rejtett preferenciáikat vizsgálták, kiderült, hogy jellemezően azokat a munkáltatónak jelölik vonzónak, amelynek a munkáltatói hírnevét is elismerik.
Az eredmények azt mutatják, hogy a munkaerőpiac egyes szektoraiban más-más kép alakult ki a munkavállalók fejében az adott szektorbeli elhelyezkedési lehetőségekről, a számukra kínált vagy épp hiányzó előnyökről, és maguknak a munkavállalóknak is láthatóan más-más preferenciái vannak a munkaválasztás során.
A most végzős, államvizsga előtt álló frissdiplomások számára éppen ezért kiemelten fontos, hogy tisztában legyenek saját szakterületük munkaerő-piaci helyzetével és természetesen saját értéksorrendjükkel is, mert e nélkül előfordulhat, hogy csalódni fognak az első munkahelyen. Mindenképpen érdemes átgondolni, hogy a vonzó fizetés a legfontosabb-e pályakezdőként, hogy mennyire rugalmas a munkavállaló, hajlandó lenne-e kihívással járó feladatokat és nagyobb felelősséget vállalni az előrejutás érdekében, vagy igényeit kielégíti egy stabil munkahely, nyugodt munkakörnyezettel és egyértelmű feladatokkal. Ha ugyanis ezzel tisztában van, már maga az álláskeresés is egyszerűbbé válik, a potenciális munkaadók és munkakörök száma szűkíthető és könnyebben elérhető.
Forrás: www.frissdiplomas.hu |