Hírlevél




Legkedveltebb cikkek

Önkormányzati támogatás a tehetséges diákoknak Jász-Nagykun-Szolnok megyében PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 
2009. november 03. kedd, 12:15

Összesen hatmillió forinttal járul hozzá a megyében élő egyetemisták és főiskolások tanulmányi költségeihez a mostani tanévben tehetséggondozó ösztöndíja révén a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat.

 

Az ösztöndíjat pályázat útján olyan fiatalok nyerhették el, akik az első diplomát államilag finanszírozott képzésben szerzik meg, érettségi eredményük legalább 4,5 volt, és akik a települési önkormányzattól rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak. Pályázhattak már tanuló hallgatók is, ha a tanulmányi átlaguk az elmúlt félévben legalább 4,0 volt, és szintén jár nekik gyermekvédelmi kedvezmény.

A 2009/2010-es tanévre szóló tehetséggondozó ösztöndíjból ötvenen részesülhettek, a hallgatók fejenként 120 ezer forintot kapnak 10 hónapon át egyenlő részletekben. Őket 64 pályázó közül választotta ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatási Közalapítvány kuratóriuma.

Érdekesség, hogy kiváló tanulmányi teljesítményének köszönhetően a Szolnoki Főiskola egyik, nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatója a mostanival együtt már negyedszer kapott támogatást tanulásához.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés 2000-ben a társadalmi mobilitás erősítése érdekében alapította meg tehetséggondozó ösztöndíját.

Forrás: HírExtra

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás: