| A felsőoktatási intézmények számának csökkentését javasolja Bokros Lajos |
|
|
|
| 2009. október 20. kedd, 10:38 |
|
Független szakértői bizottságot állíttatna fel és annak véleménye alapján a felsőoktatási intézmények mai, 70 feletti számát 20-25-re csökkentené Bokros Lajos, a fennmaradó állami egyetemek, főiskolák pedig nem a hallgatói szám alapján kapnák a támogatást, hanem a központi büdzséből a fenntarthatósághoz szükséges minimumban részesülnének. Emellett az államilag finanszírozott státusz megszüntetését javasolja az MDF EP-képviselője, és csupán a felvételt nyert hallgatók között tenné lehetővé, hogy szociális alapon pályázzanak az államilag finanszírozott képzésre.
Bokros a többcsatornás finanszírozási rendszert támogatja. Ebben az állam tulajdonosként fix összeggel finanszírozná az intézmények állandó költségeit, és teremtené meg ezzel a fizikai infrastruktúrát. "Az állami támogatás mértékében szerepet játszana a felsőoktatási intézmények rangsora is, de nem a média által hangoztatott, félig megalapozott sorrendek" - fejtette ki Bokros. Hangsúlyozta: az állam feladata egy központi, hiteles rangsor felállítása. "A keretszám fogalma elavult, a mostani rendszer pedig antiszociális. Azokat támogatja ugyanis, akik jó anyagi körülmények közül érkeznek és a felvételi vizsgán is jól teljesítenek." Ezért javasolja: a már felvételt nyert hallgatók pályázat útján igényelhetik a szociális alapon nyújtható állami költségtérítést, a rendszer kialakításához pedig már a tanévkezdést megelőző szeptemberben le kellene adni a felsőoktatási jelentkezéseket. Így az összes hallgatói szám mintegy 15-20 százaléka részesülhetne állami támogatásban - jelentette ki az Edupressnek Bokros. A finanszírozás újragondolásával át kellene alakítani a felsőoktatás irányítási rendszerét is - nyilatkozta a képviselő. Hangsúlyozta: "ma a valódi döntési képesség a szenátus kezében van, a gazdasági tanácsok viszont csak korlátozott szerepkörrel bírnak, ezt azonban fel kell cserélni. A gazdasági tanács helyett egy kemény tulajdonosi jogosítványokkal felruházott Fenntartói Tanácsra van szükség. A szenátus pedig a tudományos autonómiát megtestesítő testület, a tanszabadság letéteményese lenne." Forrás: www.edupress.hu |