Hírlevél




Legkedveltebb cikkek

Pokorni a diákhitel 2001-es szabályaihoz térne vissza PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2009. március 12. csütörtök, 16:00

A kormány ne adjon most úgy kedvezményeket a diákhiteleseknek, hogy azt később a fiataloknak és az egész társadalomnak kelljen visszafizetnie - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Pokorni Zoltán.

 

A diákhitel rendszerét még 2001-ben hozta létre a Fidesz, s ez nem más, mint egy fordított nyugdíjrendszer. A nyugdíjrendszer ugyanis úgy néz ki, hogy aktív korunkban félreteszünk, s később élvezzük ennek a hasznát, míg a diákhitel esetében diákéveinkben élvezzük a hitel nyújtotta lehetőségeket, s később, aktív éveinkben törlesztünk - vázolta fel a rendszer működését a politikus. Valamint fontos jellemzője a diákhitelnek, hogy miután a fiatalok elkezdenek dolgozni, jövedelemarányosan kell visszafizetniük a hiteleiket - tette hozzá.

Pokorni Zoltán arról is tájékoztatott, hogy eddig 300 ezer diák vette fel, és már 120 ezer volt diák törleszti a diákhitelét, s az így kihelyezett összeg nagyjából 180 milliárd forintot tesz ki. Mire a rendszer 10-20 év múlva kiteljesedik, nagyjából 4000 milliárd forint fog benne megfordulni.

Amikor a Fidesz elindította a diákhitel-programot, akkor reálbérnövekedés volt, azonban az elmúlt 2-3 évben folyamatos reálbércsökkenésben vagyunk, ez pedig súlyosan kihat a diákhitelt visszafizető diákokra is - húzta alá a fideszes képviselő. Ugyanis egyrészt megnyúltak a visszafizetési idők - lesznek majd olyanok is, akik a nyugdíjig sem fogják tudni visszafizetni a diákként felvett összeget -, a másik komoly probléma viszont az, hogy a diákok adóságspirálba kerülhetnek. Például ha valaki közgazdasági végzettségével banki alkalmazottként kezd el dolgozni, akkor ahhoz a fizetéséhez viszonyított mértékben kell törlesztenie a felvett összegeket. Viszont ha a jelenlegi válság hatására ez a fiatal elveszíti a munkahelyét, akkor továbbra is a korábbi fizetéséhez viszonyítva kell fizetnie, ez pedig lehetetlen - hangsúlyozta a Fidesz oktatási szakpolitikusa.

Mint kifejtette: nagyon összetett ez a rendszer, s így könnyen instabillá válhat, vagy akár be is dőlhet, ezért nagyon vigyázni kell, mit változtatunk rajta. A kormány felelőtlenül nyúlt bele a rendszerbe, ugyanis túl sok kedvezményt ígért a hiteleket felvett fiataloknak, mint például: akinek a szülei munkanélkülivé váltak, azoknak megígérte, hogy magasabb diákhitelt vehetnek fel - tájékoztatott Pokorni Zoltán. Ez azonban azért problémás, mert egyáltalán nem biztos, hogy ezek a fiatalok majd képesek lesznek törleszteni a felvett sokkal magasabb hiteleket, s így az egész társadalom számára fognak károkat okozni - jegyezte meg a képviselő. Ha a kormány valóban támogatni szeretné ezeket a diákokat, adjon nekik inkább a költségvetésből plusz ösztöndíjakat.

A kormány ötletei tehát veszélyeztetik az egész rendszer működését. Ezért a Fidesz új javaslatokat tett a diákhitel rendszerének átalakításával kapcsolatban. A fideszes honatya leszögezte: vissza kell térni a 2001-es kiinduló szabályozáshoz, miszerint az aktuális, s nem a két évvel ezelőtti - esetleg sokkal magasabb - fizetése alapján kelljen törlesztenie a fiataloknak. Úgy segítsünk a fiatalokon, hogy azzal ne nehezítsük az egész társadalom helyzetét, s a gyerekeket se kergessük adóságspirálba - zárta sajtótájékoztatóját Pokorni Zoltán.

Forrás: fidesz.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás: