Hírlevél




A bolognai rendszer PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 18
ElégtelenKitűnő 
2008. október 02. csütörtök, 19:29

A karrierépítés fontos részét képezik a felsőoktatási tanulmányok. Természetesen nem mindegy, hol és mit tanul az ember. A megfelelő választáshoz többek között ismerni kell a felsőoktatási rendszert. Magyarországon 2006 óta az úgynevezett bolognai rendszerben működik a felsőoktatás. Ennek működését ismerteti cikkünk.

1999-ben harminc országgal együtt írta alá Magyarország a bolognai nyilatkozatot. Az aláírók megegyeztek, hogy 2010-ig összehangolják felsőoktatási rendszerüket a kétciklusú képzés bevezetésével. 2006 óta Magyarországon kötelezően ebben a rendszerben kell oktatniuk a magyarországi felsőoktatási intézményeknek.
A kétciklusú képzés első lépcsőfoka az alapképzés, amely a választott képzéstől függően hat vagy hét félévig tart, elsősorban alapozó elméleti és gyakorlatias szakmai ismereteket nyújtva a hallgatónak. Aki elvégezte az alapképzést, és megszerezte az ezzel járó Bachelor (BSc, BA) fokozatot, az dönthet a munkába állás mellett, mivel az ehhez szükséges felsőfokú végzettséget és ismeretanyagot megszerezte. Dönthet azonban úgy is (akár pár évnyi munka után is), hogy folytatja a tanulást a mesterképzésen, amely lehetősége nyújt a szakmai specializációra, elmélyülésre. Ez újabb másfél-két év tanulást jelent (amennyiben sikeres lesz jelentkezése), amelynek végén megkapja a Master (MSc, MA) fokozatot.
Ezt a rendszert egészíti ki a harmadik szakasz, a három éves doktori (PhD) képzés elsősorban a tudományos pályára készülőknek.

 


Összesen hat szak (állatorvos, építészmérnök, fogorvos, gyógyszerész, jogász, orvos) jelent kivételt: ezeken a szakokon a képzés speciális jellege miatt osztatlan képzésben vesznek részt a hallgatók.

A rendszer előnyei:

  • az alapképzés három év alatt felkészít a munkavállalásra, így a hallgatók egy-két évet nyernek a a korábbi képzési rendszerhez képest (amit akár további képzésekre is használhatnak);
  • az aláíró országok között megteremti az "átjárás" lehetőségét, így a hallgató a Bachelor diploma megszerzése után könnyen végezheti akár másik hazai, akár külföldi felsőoktatási intézményben a mesterképzést.
  • a bolognai rendszerben megszerzett diplomákat egész Európában elismerik, így megnövekszik a hallgatók elhelyezkedési esélye;
  • az alapképzés a korábbi egyetemi képzés elmélet-központúságával szemben gyakorlatiasabb, a munka világához közelebb álló képzést nyújt (bár megfelelő elméleti alapokat nyújt), ami később is megkönnyíti az alkalmazkodást, az újabb szükséges képzettségek megszerzését a munka gyorsan változó világában.
 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0
Hozzászólás (6)
6 2010. január 06. szerda, 14:48
eltema
Az egész rendszer meggondolatlan, kidolgozatlan, ebben egyet értek. Viszont én mesterképzésre járok már, és szeretném elmondani, hogy eddig a legpozitívabb dolog az egész hülye rendszerben a mesterképzéses felvételi volt. Ott kihullott azon emberek nagy része, akik kb. pénzen megvették a három évüket. A mesteren legalább az egyetem mondhatja meg, hogy kit akar látni és kit nem. Egyedül ott van valamilyen szinten érdemi, tudásalapú szelekció.
5 2009. október 21. szerda, 17:53
mia
hát mondjuk a nyelvizsgát nem az egyetem alatt kellene megszerezni!! és akkor talán több idő jut az egész tanulásra
4 2009. június 04. csütörtök, 12:04
ildi
Az EU es a "fejlett" orszagok erdeke hogy buta nemzetett csinaljanak belolunk!! A bolognai rendszer egy nagy tevedes...szomoru !!
3 2009. március 02. hétfő, 00:08
GaborV
Gyakorlati képzés? MI? Egy Földrajzos diáknak van összesen NÉGY darab heti 1 órás gyakorlati kurzusa a BSC alatt!!! -persze más kérdés hogy gyakorlat címen tartanak még 8 előadást hogy úgy tünjön mint HA gyakorlatias lenne a képzés-)
2 2009. március 02. hétfő, 00:07
GaborV
Az eredmény? Sok félképzett OKJ képzésnél alig jobb diák, meg 30% MSC-s aki meg nagyrészint csókos alapon jut be az msc-re (40%-a a pontoknak szubjektív, azaz aki vesz egy aranyláncot a tanszékvezető néninek az bejut, aki meg okos de nem milliomos annak viszlát, és ez a valóság a csinos máz alatt)
1 2009. március 02. hétfő, 00:06
Gabor.V
A bolonyai rendszer úgy rossz ahogy van. Ezt mint diák mondom aki naponta tapasztalja.
A tanárok utálják, a diákok gyűlölik.
Előnye? milyen előny? Az hogy félkész egyetemi tudással már diplomadolgozatot követelnek? Meg is lehet nézni milyen minőségi zuhanást okozott ez.
Vagy az az előny hogy pl nyelvizsga szerzésre 5 év alatt 3 jut? De nagyon jó!

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek