| Természettudományi és műszaki karok a tízes toplistán |
|
|
|
| 2009. május 21. csütörtök, 15:38 |
|
A jelentkezési adatokat vizsgálva kiderül, hogy az idei 127500 fős jelentkezői létszám nyertesei a nagy tudományegyetemek lettek, a kari összehasonlítás azonban sokszor kifejezőbb és némiképp eltérő képet mutat. A legnépszerűbb karok toplistáját az ELTE BTK vezeti, a Rendőrtiszti Főiskola pedig az előkelő harmadik helyen áll. Az alap, egységes, osztatlan jelentkezéseket tekintve pedig négy műszaki és természettudományi kar is szerepel a tízes népszerűségi listán - derül ki az Educatio Kht. elemzéséből.
A kari vizsgálódásnál gyakran előfordul, hogy egy kar több képzési területen oktat, valamint sokszor kari szinten nem differenciált főiskolai képzésről esik szó - hívta fel a figyelmet az Educatio Kht. A legnépszerűbb tíz kart felsorakoztató listán bár az első öt helyen szereplő intézményi karok nem változtak tavalyhoz képest, helycserék azonban előfordultak, mint ahogy a jelentkezői létszámnövekedésben is éles különbségek mutatkoznak. Idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara vezeti a listát, amelyet tavaly - hosszú évek óta először - megelőzött a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Kara. Az ELTE-BTK részben a széles körű mesterképzéses kínálatának 51 százalékos elsőhelyes jelentkezői létszámbővülésével ismét maga mögé utasította a mindössze öt százalékos bővülést produkáló BCE-GTK-t. Szintén az átlagosnál jóval csekélyebb bővülést mutat a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kara, a BGF-KVIFK idén mindössze 1,4 százalékkal tudta növelni elsőhelyes jelentkezői számát, így a tavalyi harmadik helyről a negyedik legnépszerűbb kar helyét foglalja el. E két gazdaságtudományi képzésben meghatározó intézmény alacsony jelentkezői létszámnövekedése azért is érdekes, mert épp ezek azok az intézmények, amelyek a legnépszerűbb alapszakokat összesítő toplista élén álló gazdálkodás és menedzsment, turizmus és vendéglátás, valamint pénzügy és számvitel szakra felvételizők zömét vonzzák. Meg kell jegyezni, hogy utóbb említett pénzügy és számvitel szak jelentkezéseiből - amely az ötödik legnépszerűbb alapszak idén -, sokat profitált a BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kara is, így felkerült a korábban ezt a kart nem jegyző tíz legnépszerűbb kar listájára, méghozzá a hatodik helyre. Tavaly a 11. helyen állt. A BGF-KVIFK helyet cserélt a tavaly negyedik, idén harmadik helyet elfoglaló Rendőrtiszti Főiskolával, amelyet idén 30,6 százalékkal többen jelöltek meg, mint 2008-ban. Az évek óta töretlen növekedést mutató RTF idén is a bűnügyi-igazgatási szakok növekvő népszerűségének köszönheti jelentkezői bővülését. Jelentős, 47,5 százalékos növekedést produkált a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, de mindez csak az ötödik hely megtartására volt elegendő a második legnépszerűbb bölcsészképző helynek. Az oktatási szakemberek és a felsőoktatási szereplők bizakodására adhat okot, hogy a hetedik legnépszerűbb kar a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara, amely a 13. helyről lépett elő idén a tízes lista középmezőnyébe, elsőhelyes jelentkezői létszámának 61,8 százalékos növekedése kiugró eredménynek számít az összes top kart vizsgálva. A nyolcadik és kilencedik helyet az ELTE két kara, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar, illetve az Állam- és Jogtudományi Kar foglalja el. Előbbi egy helyet esett vissza, utóbbi egy hellyel előrébb került a listán, ám mindkét kar esetében átlagosnál kicsit magasabb, majdnem 40 százalékos jelentkezői létszámnövekedés látható. Az lista végén az egyetlen nem állami intézmény, ráadásul vegyes képzési profilja miatt kari szinten nehezen vizsgálható főiskola, a Kodolányi áll, amelynek bár jelentkező mutatói 28 százalékkal nőttek, mégis a hatodik helyről a tizedik helyre esett vissza. Az alapképzéseket vizsgálva átalakul a sorrend Kizárólag az alap- és egységes, osztatlan képzéseket vizsgálva némiképp átalakul a karos rangsor. Ebben az összevetésben az első három helyezett nem változik, a negyedik helyet azonban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara foglalja el. Az ötödik helyet a BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kara birtokolja, mely a tavalyi 15. helyéhez képest 10 helyet ugrott előre a 65 százalékos jelentkezői létszámbővülésének köszönthetően. A csak az alapképzéseket vizsgáló összesítésben a BGF-PSZFK megelőzi a hatodik helyen álló BGF-KVIFK-et, amely 8,6 százalékos létszámcsökkenésével a tavalyi harmadik helyről esett vissza az idei hatodikra. Óriási ugrást produkált a Kodolányi János Főiskola és a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara is. Mindkét intézmény magasabb, mint 40 százalékos növekedést mutatott az elsőhelyes, alapképzéses jelentkezői létszámában, így a Kodolányi a tavalyi 14. helyről lett a 7., míg a SZTE TTIK a 18. helyről jött fel egy év alatt a nyolcadik helyre a karok toplistáján. A kilencedik és tizedik helyet a Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kara és az ELTE Természettudományi Kara foglalja el. Mindkét kar két helyet ugrott előre tavalyhoz képest, ami a műszaki és természettudományos képzések iránti érdeklődés serkenését sugallja. Az alapképzéses kari toplistán négy műszaki, természettudományi kar szerepel. Forrás: www.edupress.hu |