Hírlevél




Egyre szegényesebb a fiatalok érdeklődési köre PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2009. április 24. péntek, 13:45

Nem tudják a magyar fiatalok, mit kezdjenek magukkal a fogyasztói társadalomban – derült ki nemrég egy mátrafüredi fórumon. A diákok tele vannak lehetőségekkel, de inkább befelé fordulnak – mutatja egy friss közvélemény-kutatás.

 

Csak májusban lesz teljesen publikus az a felmérés, melyet a szociális tárca készíttetett a fiatalok érdeklődéséről a Mobilitás Ifjúságkutató Csoporttal. Az Ifjúság 2008 című kutatás nyolcezer magyar ifjú megkérdezésével zajlott, s az eredmények az adatokat előzetesen Mátrafüreden prezentáló szociológus, Bauer Béla szerint beszédesek.

A felmérésből kiolvasható, hogy egyre kevesebb energiát fordít a kultúrára az ifjúság. A „soha nem látogatott intézmények” körét az Operaház, a színházak vezetik. A könyvtárak, könyvesboltok nem népszerűek, hiszen egyre többe kerül a kultúra, miközben csökken a társadalmi súlya – fedezték fel a szakemberek.

– Az internetezés az ezredforduló óta egyfajta kultúrprogrammá lépett elő. Új identitáspontok jelentek meg, az úgynevezett virtuális személyiségminták – tudatta Bauer Béla. Kortünet, hogy kialakultak a virtuális közösségek, de a jelek szerint a gyerekek egynegyedének valóban semmiféle közösségi élményben nincs része. 71 százalékuk ugyanis szabadidejében bevallottan semmiféle közösségben nem vesz részt.

Forrás: heol.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek