Hírlevél




Sorsolással a gimnáziumba? PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 2
ElégtelenKitűnő 
2009. február 08. vasárnap, 07:47

A gimnáziumi felvételi eljárásban évek óta használják a központi felvételi rendszerét, és eddig nem is volt vele gond. Idén azonban a nyolc- és hatosztályos gimnáziumokba írott magyar felvételi túl könnyűre sikerült...

 

Az egyszerű feladatok azzal jártak, hogy nagyon sok diák írta meg azonos eredménnyel a feladatlapokat. Ez még nem lenne probléma feltétlenül, azonban az idei felvételi eljárásban már nem áll a szóbeli vizsga a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok rendelkezésére az új szabályozás miatt. Így a felvételiztető iskolákban nincs mód a jelentkezők további differenciálására. Az érdi Vörösmarty Gimnázium is ilyen helyzetbe került: az iskola igazgatóhelyettese, Molnárné Kállay Andrea a Diákkapunak elmondta, hogy a hat évfolyamos gimnáziumi osztályban meghirdetett harminc helyre körülbelül hetven tökéletes dolgozat esik.

Mindez elsősorban az úgynevezett elitiskolákat érinti. A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok fele ugyanis eddig sem tartott felvételit, tehát a jelentkezők rangsorolása nem megoldhatatlan. Lehet a korábbi tanulmányi eredményeket figyelembe venni (ami szintén nem egyszerű az alsó tagozaton kötelező szöveges értékelés miatt), a családi hátteret nézni, vagy éppen a már az iskolába járó diákok kisebb testvéreit előnyben részesíteni. Vagy maradhat még akár a sorsolás is...

Sokan ezt igazságtalannak érzik, hiszen így nem derülhet ki, ténylegesen kik a legjobbak. Más vélemény szerint viszont a szóbeli felvételi sem volt feltétlenül igazságos, hiszen adott esetben olyan lexikális tudást is számon kérhettek a tanulóktól, amit addigi iskolájukban még nem tanultak (mivel az egyes iskolákban gyakran eltér a tananyag feldolgozásának tempója).

Tökéletes megoldás tehát nincs. De aki idén kimarad, úgy érezheti, hogy nem teljesítménye alapján dőlt el a sorsa. Kérdés, hogy ez az élmény nagyobb erőfeszítésekre sarkallja-e az érintetett diákokat később?

Forrás: origo.hu, inforadio.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek