Hírlevél




Néhány gondolat a diákmunkáról PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 
2007. december 18. kedd, 18:14
Valószínűsítem, nagyon sokatok fejében megfordul, hogy „Milyen jó lenne, ha dolgoznék és pénzt keresnék, miközben diák vagyok! Lehetne több zsebpénzem!”
Ahhoz, hogy munkát vállalj, sok mindent tudnod kell, hiszen szigorú szabályok szerint lehet megoldani a diákok, tanulók alkalmazását.

Ha a munkavállalás gondolata már körvonalazódott vagy megfogalmazódott Benned, vedd számításba a következőket:

  • Munkát akkor vállalhatsz, ha már betöltötted a 16. életévedet, illetve
  • ha már elmúltál 15 éves, és általános iskolába, középiskolába (szakiskola,
         szakközépiskola, gimnázium) jársz nappali tagozaton, akkor az iskolai szünetek
         alatt végezhetsz, vállalhatsz munkát – de csak szülői beleegyezéssel!
  • Amíg be nem töltöd a 18. életévedet, fiatal munkavállalónak számítasz, ami azt jelenti,
         hogy legfeljebb napi 8 órát dolgozhatsz – azaz heti 40 órát –, és minden ledolgozott 4 és fél óra után 30 perc szünetet kell kapnod;
  • Éjszakai munkára nem oszthatnak be, tehát este 22 óra után nem dolgozhatsz;
  • Két munkanapod között minimum 12 órának el kell telnie.

Ezek a legfontosabb szabályok, amelyeket a munkáltatódnak (akihez dolgozni mész) kötelező figyelembe vennie!

Dönts a lehetőségeid figyelembevételével!

Hogyan vállalhatsz munkát?

A diákok munkavállalásának különböző módjai vannak:

1. Munkaviszony létesítése, azaz:

  • önállótlan, függő munkát végzel a főnököd utasítása szerint (amit mond, megcsinálod);
  • teljes munkaidőben végzed a munkád (tehát, ha 8 órára vagy felvéve, 8 órát dolgozol, ha 6 órára vagy felvéve, 6 órát dolgozol);
  • rendszeresen ugyanabban az időben végzed a munkád,
  • rendszeresen – havonta egyszer – kapsz munkabért.

2. Megbízás vagy vállalkozás létesítése, azaz:

  • önállóan végzed a munkád;
  • saját időbeosztásod szerint dolgozol, de egy meghatározott időre el kell készülnöd (pl. holnap du. 3 órára le kell nyírnod a füvet, de azt, hogy mikor csinálod, Te magad döntöd el – a lényeg, hogy készen legyen az adott időpontra, különben futhatsz a pénzed után);
  • a munka elvégzése után kapod meg a pénzedet.

A munkaviszony alapja a SZERZőDÉS. Amikor úgy döntesz, hogy a kiválasztott munkát valóban elvállalod, a munkáltatónak írásbeli szerződést kell kötnie Veled. A diákmunka-szerződés megkötésénél meg kell állapodnotok, és a szerződésben írásban kell rögzítenetek a következőket:

  • mi lesz a munkaköröd (feladatod), tehát mit kell csinálnod;
  • mennyi pénzt fogsz kapni (a munkabéred);
  • hol kell dolgoznod (a munkavégzés helye);
  • a munkába lépésed napját (a munkaviszony kezdete).

Továbbá a szerződés tartalmazza a munkáltatód adatait (cégnév, cím), a Te adataidat (neved, címed) és a munkaviszony szempontjából fontos adatokat (pl. adószámod, TAJ-számod).

Ezért is, amikor a szerződés megkötésre kerül a sor, szükséged lesz a következőkre:

  • TAJ-kártya;
  • adókártya – ha nincs ilyen kártyád, beszerezheted az (link az APEH honlapjára: www.apeh.hu)APEH-nál;
  • személyi igazolványod és lakcímkártyád;
  • iskolalátogatási igazolás – az iskola titkárságán tudsz ilyet kérni;
  • szülői hozzájárulás (link a Letöltés/Szülői hozzájárulás-ra, ahonnan le lehet tölteni) – 16. életév alatt, de jobb minden esetben! J
  • bankszámlaszám – ide tudják utalni a fizetésed –, így gyorsabban juthatsz a pénzedhez;
  • tagsági díj – abban az esetben, ha (link ami eljuttatja az iskolaszövetkezetek honlapcím-listájához, ez még nincs meg!!!)iskolaszövetkezeten keresztül jelentkezel a munkára, a tagdíj 1000 Ft – ezért is jó, ha szólsz a szüleidnek, hiszen valószínű, hogy ők fogják megelőlegezni ezt az összeget Neked.

Jó tanácsaink:

Amikor valóban eldöntöd, hogy akár évközben, akár csak a tanítási szünetekben, de munkát szeretnél vállalni, készülj fel!

Mit is tégy?

  • Nézz körül! Nézd meg az (link ami eljuttatja az iskolaszövetkezetek honlapcím-listájához, ez még nincs meg!!!)iskolaszövetkezetekajánlatait is!
  • Csak megbízható, leinformálható helyen vállalj munkát – így nem csak kötelezettséged lesz, hanem örömöd is. J
  • Írj (link a Letöltés/Önéletrajz-ra, ahonnan le lehet tölteni)önéletrajzot! Szükséged lehet egy jól megírt önéletrajzra, ami fókuszba helyezi azt, hogy „miben vagy jó”!

Nagyon sokat segíthet, ha tájékozódsz arról, milyen is a jó „diákmunkás”!
Figyeld magad! Te ilyen vagy? Illenek Rád az alábbi tulajdonságok?

  • megbízhatóság
  • szorgalom
  • csapatban való együttműködés
  • felelősségtudat
  • kötelességtudat
  • pontosság
  • alaposság
  • szervezőképesség
  • vállalkozó kedv
  • kitartás
  • nyitottság
  • tisztelettudat

Nem győzzük hangsúlyozni: támaszkodj a szüleidre, a tapasztalataikra még akkor is, ha úgy gondolod, Te már önállóan is képes vagy megbirkózni ezzel a hatalmas feladattal. Hidd el, sokat segíthet, ha  ők is elolvassák a munkaszerződést és/vagy beszélnek a munkáltatóval.
Engedd őket segíteni, és biztos lehetsz abban, hogy a fáradtságos munkádnak az értéke megérkezik a számládra!

Jó választást és biztos sikereket kívánunk!

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás: