Hírlevél




Romák a közszférába PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2009. október 19. hétfő, 15:52

Közel ötszázan pályáztak a roma diplomások számára meghirdetett kétszáz, közszférában betöltendő álláshelyre – jelentette be a romaügyi miniszterelnöki megbízott hétfőn Budapesten.

 

Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón közölte, hogy a pályázat a múlt hét végén zárult, és az összes pályázó versenyvizsgát tehet év végig. Azt mondta, korábban úgy volt, hogy 250-en vehetnek részt a versenyvizsgán, de a pénzügyi kondíciók lehetővé teszik azt, hogy az összes megfelelt pályázó letehesse a versenyvizsgát.

A politikus az MTI kérdésére elmondta, hogy január elsejétől lehet majd pályázni azokra az álláshelyekre, amelyeket a különböző állami szervek meg fognak hirdetni. Hozzáfűzte: a versenyvizsga ideje alatt megkeresik a közpénzből foglalkoztató hivatalokat, hogy hol és mennyi munkaerőt tudnak foglalkoztatni. Arra a kérdésre, hogyan állapítják meg egy pályázóról, hogy roma származású-e, Teleki László közölte: szó sincs arról, hogy ilyen kutatást végeznének a pályázók között. Hozzátette: létrejön egy szakmai bizottság, mint ahogy a köztisztviselői vizsgáknál is, és ők vizsgáztatnak majd.

Etnikai hovatartozásról nem lehet, és most sem kívánnak semmilyen adatot gyűjteni – hangsúlyozta. Az MTI kérdésére Teleki László közölte: a legtöbben jogi diplomával jelentkeztek a pályázatra.

Forrás: Magyar Nemzet Online

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás: