| A közoktatási törvény módosítását javasolja az MSZP |
|
|
|
| 2009. október 22. csütörtök, 11:06 |
|
Egy vagy két tantárgyból emelt szintű érettségi lenne a diplomás képzésekbe történő belépés feltétele, s az iskolaigazgatók kinevezésébe a tantestületnek fokozott beleszólása lenne - többek között ezt tartalmazza a közoktatási törvény szocialisták által kezdeményezett módosítása.
Tatai-Tóth András, az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője az MTI-vel csütörtökön közölte: az emelt szintű érettségi felvételi követelményként való meghatározása visszatérést jelent a kétszintű érettségi eredeti koncepciójához. Javaslatuk szerint 2010 márciusáig kell a kormánynak meghatározni, hogy a 2012-ben indítható alapszakok esetében mely tantárgyból szükséges az emelt szintű vizsga. Az MSZP-s javaslat növelné a közoktatási intézmény közösségeinek jogkörét a vezetői pályázatok elbírálásban. Forrás: Inforádió |