|
2009. május 18. hétfő, 14:02 |
|
A Budapesti Műszaki Főiskola kandós csapata nyert a Design Challenge 2009 robotépítő versenyen. Az intelligens vezérlőrendszer nagy előnyt jelentett a bonyolult terepen.
Az évente megrendezett versenyen mindegyik csapatnak ugyanazokból az alkatrészekből kell felépítenie egy robotot, amely egy előre megadott tesztpályán képes feladatokat végrehajtani. A robotot két hét alatt kell megépíteni, tehát nemcsak az alkatrészekkel, de az idővel is takarékoskodni kell.
Az idei verseny két feladat volt: a robotoknak három aknában elhelyezett, forgáccsal borított vasdarabot kellett kibányászni, majd egy előre definiált helyre szállítani. A második feladatban vas rudakat kellet adott pozíciókba helyezni. Problémát jelentett a mozgatott tárgyak viszonylag nagy súlya, valamint a bonyolult terepviszonyok.
A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karcsapata robosztus járművet épített, ami könnyen vette az akadályokat, így egymás után a második évben is sikerült győzelmet aratniuk. Az Indexhez eljuttatott közleményük szerint nagy előnyt jelentett a fedélzeten elhelyezett, intelligens mikrokontroller alapú vezérlőrendszer is, amivel a robot lényegesen jobban tudott manőverezni, mint versenytársai. A robotépítő csapatának tagjai Maróti Zsolt, Winkler Péter, Nyúzó Tamás, a vezető tanár pedig Kucsera Péter volt. Forrás: index.hu |