| A tanácsadóké lesz a diákok fejlesztésére szánt pályázati pénz? |
|
|
|
| 2009. február 07. szombat, 09:04 |
|
Korábban a Diákkapu is hírt adott az oktatási miniszter bejelentéséről, amely szerint 2009-ben 20 millliárd forint jut az általános iskolás gyerekek írás- és olvasáskészségének a fejlesztésére. Később az is kiderült, hogy erre a célra Európai Uniós pályázati pénzeket fordít a kormány. Most az index.hu a pályázatok kiírásásával kapcsolatban több furcsaságra bukkant.
Az index írása szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pályázata során összesen 17,5 milliárd forint támogatás nyerhető el a diákok készségeinek fejlesztésére. A pályázat kiírása során azonban több furcsa dolog történt.
Késés Már a pályázat kiírása is nyögvenyelősen haladt: először 2007 szeptemberében indult volna a páyázat, ez azonban rögtön egy évet késett, majd még ezután is csúszott, így végül december 1-jétől idén februér 16-ig lehet a pályázatokat beadni, azonban a pályázat kitöltését és beadását lehetővé tevő szoftver csak december 17-én jelent meg. Az csak a kisebb probléma, hogy emiatt sok helyen karácsonykor is a pályázat kitöltésén dolgoztak. Az igazi gond az, hogy így lehetetlennek tűnik a kitűzött célok határidőre való megvalósítása. Több mint ezer pályázó van, így nagyon sok időbe kerül a szükséges hiánypótlások elvégzése, a pályázatok befogadása, szerződések megkötése stb. Az elképzelések szerint viszont a fejlesztésekhez szükséges kompetencia alapú oktatást legkésőbb 2010. augusztus 31-ig be kéne vezetni, 20 hónapos előkészítése után. Ehhez a nyertes pályázóknak a munkát már idén január 1-jén el kellett volna kezdeni. A folyamat viszont még csak a pályázatok beadásánál tart, és a szerződések megkötéséig akár egy év is eltelhet.
Tanácsadók További furcsaság, hogy miközben az állam a pályázatok bírálatára már nagy összegeket költött, most a pályázó önkormányzatoknak kötelező egy (magas óradíjakkal dolgozó) szaktanácsadó kiválasztása egy megadott listából pályázati tervük szakmai véleményezésére (ahelyett, hogy a beadott pályázatokat a kiíró bírálná el). Így a még meg sem nyert pályázati pénz egy részét meg kell előlegeznie a pályázóknak. Ha pedig a pályázat sikeresnek bizonyul, továbbra is kötelező egy tanácsadó kiválasztása a projekt megvalósítása során. (Vagyis a szaktanácsadók szakmai bírálatukkal további bírálati lehetőságet biztosítanak maguknak.) Mindezek következtében a megnyert összeg jó egyharmada a tanácsadókra megy el. Az NFÜ szerint erre azért van szükség, mivel ennél a pályázatnál nincs szakmai bírálat, csak automatikus értékelés. Egy pályázatíró szerint azonban, tekintve, hogy a pályázatokat csak a szaktanácsadó aláírásával lehet beadni, szakmai bírálat igenis van, de azt a pályázókkal fizettetik meg.
Nagyon gyors pályázók Noha a pályázatokat a szoftver csúszása miatt csak december 17-től lehetett beadni, a Közép-Magyarországi Régióban december 22-én már fel is kellett függeszteni a pályázatot, mert nagyon sok érkezett be. Ilyenkor (az NFÜ által is) említett formális elbírálás miatt a beérkezési sorrend számít, többek szerint az történt, hogy sokan csak a beérkeztetéshez szükséges legfontosabb dokumentumokat nyújtották be, míg a több szükséges anyagot (akár több száz oldalt!) majd csak a hiánypótlás során adják be. Nem elképzelhetetlen mindezek alapján, hogy egy szaktanácsadó aláír(t) igen hiányos pályázatot is, amelynek majd az előkészítési szakaszában is részt vesz tanácsadóként. Csak az nem világos az index cikkírója szerint, hogy "miben voltak motiváltak a tanácsadók? Abban, hogy jó szakmai programokat készítsenek vagy, hogy biztosan a pénzükhöz jussanak?" Forrás: index.hu |