| Magyar siker a kémiai diákolimpián |
|
|
|
| 2009. július 31. péntek, 14:21 |
|
A matematikai diákolimpián való eredményes szereplés után most a 41. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián (IChO) aratott sikereket a magyar csapat. A Cambridge-ben rendezett seregszemlén Batki Júlia aranyérmet, Katona Dávid és Zsótér Soma ezüstérmet, Vörös Tamás bronzérmet szerzett. A csapat tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium végzős diákjai, felkészítő tanáruk Villányi Attila.
A Nemzetközi Kémiai Diákolimpián a többi szaktárgyi nemzetközi versenyhez hasonlóan középiskolás diákok vehetnek részt. A megmérettetés célja a tehetségkutatás, a tehetséggondozás, a nemzetközi kapcsolatok kiépítése, javítása. Magyarország alapító tagként 1968 óta megszakítás nélkül vesz részt az évente megrendezett versenyen. A 2009. július 19-26 között Cambridge-ben (Nagy-Britannia) megrendezett 41. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián 64 ország 250 diákja mérte össze tudását. Az egyéni verseny mellett a csapatok teljesítményét is értékelték, hazánk a nem hivatalos összesített rangsorban a 8. helyezést érte el. Forrás: MTA |