|
2009. július 16. csütörtök, 14:12 |
|
Középiskolák versenyeznek majd Az ember tragédiája színeivel az Ádámok és Évák ünnepe nevű eseményen. A kezdeményező szolnoki Szigligeti Színház reméli, ezzel erősíthetik kapcsolatukat a fiatalokkal.
A Szigligeti Színház igazgatója, Balázs Péter az eseményből hagyományt szeretne teremtetni, így minden évben más színdarabot adnának elő az iskolák. Jövőre a Bánk bán, majd a Csongor és Tünde és a János vitéz kerülne sorra.
A direktor vágya, hogy egyre több iskola csatlakozzon kezdeményezésükhöz, akár a határokon túlról is. A versenyt a magyar dráma napján, szeptember 21-én hirdeti meg a színház, 1883-ban ugyanis ezen a napon volt az ősbemutatója Madách Imre művének. Így kézenfekvő, hogy először épp Az ember tragédiáját adják elő a fiatalok.
A jelentkező iskolák irodalomtanárai toborozzák a diákokat a minielőadáshoz, majd közösen osztják ki a színeket, a jeleneteket. A hallgatóknak ezután január 22-ig, a magyar kultúra napjáig lesz idejük felkészülni, a díszleteket és a kellékeket elkészíteni, sőt, aznap be is mutathatják előadásukat.
Nagy motiváció a fiatal "színészeknek", hogy a zsűri által legjobbnak tartott iskola előadását a Szigligeti Színházban ugyancsak színre viszik, és nagy kedvezménnyel vásárolhatják meg a teátrum következő évi bérleteit. A bírák a legjobb jeleneteket és az egyéni teljesítményeket külön is jutalmazzák.
Forrás: Népszabadság |