Nem volt egyszerű a vacsora előtti kézmosásra rászoktatni az ifjú bányászjelölteket, amikor megérkeztek a munkából. Szent meggyőződésem, hogy nevelhetetlen gyerek nincs. Csintalanok, elevenek, de hát a diák mindig ilyen volt, és ilyen is lesz, amíg világ a világ.

Felvetődik a kérdés: mi a probléma az oktató-nevelő munkánkban? Nem a liberális oktatás. Azt hiszem, ezt a meghatározást sokan félreértik, vagy nem is akarják megérteni. A liberalizmus nem azt jelenti, hogy mindent lehet, hogy a gyerek határozza meg, mit tehet, és mit nem. A liberális nevelés azt jelenti, hogy az oktatás felszabadult légkörben úgy a diák, mint a tanár számára élményt nyújtó együttlét legyen.

A tanárok egy része valóban elvesztette tekintélyét, de nem a liberális oktatási szemlélet miatt. Miért? Mert alkalmatlan az oktatásra, nevelésre, legalábbis abban a környezetben, amelyikben oktat. Sajnos az egyetemi felvételeknél csak a rideg pontszámokat veszik figyelembe, de azt senki sem vizsgálja, hogy alkalmas-e a pedagógusjelölt arra a hivatásra, amelyikre vállalkozik. Az orvos, a mérnök, az ügyvéd hosszú éveket tölt el gyakorlattal, míg szakvizsgát tesz. A pedagógust viszont az egyetem elvégzése után rögtön bedobják a mély vízbe. Ott áll minimális tapasztalattal, sok esetben egy negyvenfős osztállyal szemben. Úgy a kezdő, mint a gyakorló tanárnak fel kell tudnia mérni, hogy eleget tud-e tenni az egyre növekvő követelményeknek. Tud-e újat nyújtani a tanteremben ülő gyerekeknek, fel tudja-e kelteni az osztály érdeklődését a tantárgy iránt? Nem könnyű feladat ez, de ha a tanár nem tud megbirkózni vele, nem szabad csinálni. A tanuló kezdetben felnéz a tanárra, sokat vár tőle, segítséget a tudás elsajátításához, s talán megoldást a problémáira. Ha mindezt nem kapja meg, csalódott lesz, "ott tart be a tanárnak, ahol tud". A gyerek a felnőttől tanul - ha van mit.

A szerző tanár

Forrás: Népszabadság - Szénási András