|
Jóval többen választották idén a gépészmérnöki szakot, a két és félezer jelentkező csaknem arányosan oszlik meg a 11 képző intézmény között. Nem meglepő a férfiak dominanciája a szakra jelentkezők között, aggasztó viszont, hogy nyelvtudásuk lényegesen alacsonyabb a többi szak jelentkezőihez képest.
A gépészmérnök alapszak az idei évben a hetedik legnépszerűbb képzés a nappali munkarendre, első helyre beadott jelentkezések körében. 2008-ban a szak a tizedik helyet foglalta el a jelentkezési toplistán, a tavalyi évhez képest népszerűsége idén igen magas, 40 százalékos emelkedést mutat. Kissé távolabbra tekintve vissza, a szak a megelőző években (2006, 2007) is a 10-11. helyet érte el, így mondhatjuk, hogy 2009-re határozott a jelentkezői létszám felfutása.  Jelentkezők száma az egyes szakokra. A nappali munkarendes alap- vagy osztatlan képzésre jelentkezőket figyelembe véve - az első helyre beadott jelentkezési lapok alapján. (A húsz legnépszerűbb szak.) Forrás: www.felvi.hu Kiegyenlített intézményi megoszlás
A gépészmérnök alapszakra jelentkezők közt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara a legkedveltebb képző intézmény. Ide irányul az első helyes jelentkezések egynegyede. Ez az arány azonban nem súlyosan domináns, a jelentkezők fennmaradó háromnegyedén osztozó 11 intézmény közt meglehetősen kiegyenlített viszonyokat találunk. Ez a kiegyenlítettség az összes tagozatot tekintetbe véve tovább fokozódik. A második és harmadik legnépszerűbb intézménybe - a Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara és a Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kara - érkezett a jelentkezések 14, illetve 11 százaléka, míg öt intézmény 5 és 10 százalék közti, négy intézmény pedig 5 százalék alatti mértékben részesül az első helyes jelentkezésekből.
A kiegyenlített intézményi háttér mutatkozik meg a gépészmérnökképzést folytató intézmények közti egyetem-főiskola arányban is. A legnépszerűbb egyetem után a sort egy főiskola folytatja, s a teljes képzési palettán a nyolc egyetem mellett négy főiskola is kínálja a képzést. A munkarend és finanszírozási forma leképezi az összjelentkezői átlagot
A gépészmérnök alapszakra első helyen jelentkezettek összességét vizsgálva azt találjuk, hogy a felvételizők egynegyede jelölt meg levelező munkarendes képzést, háromnegyedük (76%) jelentkezett nappali munkarendre. Ez az arány az egyéb első helyes jelentkezések összességéhez hasonló, a szak e tekintetben tehát az általános tendenciákat mutatja.
Ugyanezt a megállapítást tehetjük a finanszírozási forma esetében is: a gépészmérnöknek jelentkezők közti 86-14 százalékos arány az államilag támogatott képzés javára az összes többi jelentkező körében talált arányokkal megegyező.
A gépészmérnöki képzés a férfiakat vonzza
Az egyéb felsőoktatási képzésekre jelentkezőkhöz képest a gépészmérnöki alapszakot választók átlagosan fiatalabbak. A szak jelentkezőinek 42 százaléka 18, illetve 19 éves, tehát frissen vagy egy éve érettségizett fiatal. Ugyanez az arány a többi jelentkező körében 35 százalékos. A gépészmérnök-jelentkezők között az idősebb korosztályok aránya erősebben csökken, mint a többi jelentkező esetében.
A férfi jelentkezők 96,4 százalékos aránya nem pusztán erős túlsúlyt, hanem szinte kizárólagosságot jelez a gépészmérnök szakra jelentkezők esetében. 2009-ben mindössze 121 nő jelölte be a képzést első helyen jelentkezési lapján. A férfiak túlsúlya különösen erősen mutatkozik meg annak fényében, hogy a többi jelentkező körében enyhe - 58 százalékos - női többség dominál.
Gyakori szakképzettség, csekély nyelvtudás
A gépészmérnök alapszakra jelentkezők között az átlagot meghaladó mértékű - 51 százalékos - azok aránya, akik középfokú tanulmányaikat szakmát adó középiskolában folytatták, avagy technikusi végzettséggel rendelkeznek. Ezzel párhuzamosan a gimnáziumi érettségivel rendelkező gépészmérnök-jelöltek aránya a többi jelentkezőhöz viszonyítva csekélyebb. A képzés választói e szempontból elütnek a legnépszerűbb szakok jelentkezőinek körében általában tapasztalható gimnázium-domináns előképzettségtől.
A gépészmérnök alapszakra jelentkezők nyelvtudása a többi szak jelentkezőihez képest lényegesen alacsonyabb szintet mutat. A szakot első helyen választók 77 százaléka semmiféle nyelvvizsgával nem rendelkezik - a többi jelentkező körében e téren 61 százalékos arányt találhatunk. Ez a különösen alacsony nyelvtudási szint azért is figyelemre méltó, mert egy igen népszerű, a jelentkezői számot tekintve rendre az első tíz szak közé sorolható képzésről van szó, s a legkeresettebb szakok általában magasabb előképzettséggel párosulnak. Az alacsony arány - melyet jól jelez a 3385 főből mindössze 68 felsőfokú végzettséggel rendelkező jelentkező - azért is aggasztó, mert a nyelvismeret még a piacképes felsőfokú végzettségek esetében is egyre inkább kulcstényező.
Forrás: www.felvi.hu
|