Hírlevél




Nevet változtatott a Budapesti Műszaki Főiskola PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2010. január 04. hétfő, 16:47

Óbudai Egyetem néven folytatja működését január 1-jétől a Budapesti Műszaki Főiskola. Az intézmény Szenátusa még 2009. szeptember 7-én rögzítette határozatában, hogy eleget tett az egyetem megnevezéshez szükséges törvényben előírt kritériumoknak. A főiskola kezdeményezésére az elmúlt év november 23-án fogadta el az Országgyűlés a felsőoktatási törvény névváltoztatáshoz szükséges módosítását. Január 1-jétől továbbá új intézményként szerepel a felsőoktatási intézmények listáján a vajtai Golgota Teológiai Főiskola.

 

A BMF Szenátusa 2009. szeptember 7-ei ülésén határozatban rögzítette, hogy a főiskola eleget tett az egyetem megnevezés használatának törvényben előírt kritériumainak. Ezt követően az intézmény vezetése az oktatási és kulturális miniszter útján az Országgyűlésnél kezdeményezte az egyetemmé nyilvánítást, illetve azt, hogy a Zsigmond király által 1395-ben alapított, majd 1410-ben újjáalapított első fővárosi egyetem hagyományait követve az Óbudai Egyetem néven jegyezzék be.

A törvényhozás 2009. november 23-án fogadta el a felsőoktatásról szóló 2005. évi törvény szükséges módosítását, melyet a köztársasági elnök 2009. december 11-én látott el kézjegyével. Ez alapján január 1-jével az állami egyetemek listája az "Óbudai Egyetem, Budapest" szövegrésszel egészül ki, mely a Budapesti Műszaki Főiskola általános és teljes körű jogutódjaként működik.

Az új egyetem létrehozása emléket állít az első fővárosi egyetemként Zsigmond király által 1395-ben alapított Óbudai Egyetemnek. Kérésére IX. Bonifác pápa 1395. október 6-án kiadta az Óbudai Egyetem első alapítólevelét, az egyetem azonban megszűnt 1403-ban. Így mintegy 600 évvel ezelőtt, 1410. augusztus 1-jén Zsigmond kérésére XXIII. János ellenpápa aláírta az Óbudai Egyetem újjáalapításra vonatkozó bulláját.

Január elsejétől továbbá a nem állami főiskolák sora a novemberben elfogadott módosításnak megfelelően a vajtai Golgota Teológiai Főiskolával egészül ki.

Forrás: www.edupress.hu

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek