Hírlevél




Egyes kortársak eBookon olvashatók először PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2010. január 06. szerda, 16:05

A mélyülő piaci válság is közrejátszhatott, hogy főként az elmúlt év második felében több könyvszakmai újdonságot is bevezettek. Így például decemberben a vevopont. hu portált, amely nem pusztán egy újabb internetes könyváruház. Sokkal inkább egy új értékesítési forma, amely a kicsi és közepes könyvkiadók összefogásával alakult ki. E könyvműhelyek, amelyek a visszafogott kereslet miatt egyébként is nehéz helyzetbe kerültek, gyakran panaszkodnak a boltokban elszenvedett hátrányaikra: műveik nincsenek szem előtt, mert a jobb elhelyezésért és a reklámért nem tudnak külön fizetni.

 

A portált üzemeltető Vevőpont Kft. arra vállalkozik, hogy a honlapján megrendelt könyvet Budapesten másnap, vidéken harmadnap eljuttatja a vevőhöz, ha az illető fölkeresi az ország 221 pontján – bevásárlóközpontokban, intézményekben, hírlapboltokban – kialakított átadóhelyek egyikét. A vállalkozás természetesen nem csupán kis példányszámú, szűkebb érdeklődésre számot tartó műveket, hanem sikerkönyveket is árul, jelenleg összesen 20 ezer címet. Üzleti partnere, a Robox Kft. pomázi raktárából viszik ki a megrendelt könyveket, amelyekért az olvasó a helyszínen is fizethet. Az ár 15 százalékkal alacsonyabb a boltinál, viszont külön kell fizetni a Lapker által végzett kiszállításért (hatezer forint fölötti megrendelésnél ez ingyenes).

A tavalyi fejlemények azt mutatják, megindult a digitális könyv terjedése. Létrejött az első olyan digitális kiadó, amely otthon nyomtatható könyvformában is kínálja műveit, méghozzá a klasszikusok mellett a kortárs magyar szépirodalom alkotásait. Ugyancsak digitalizált műveket árul a Litera.hu irodalmi portál új, ekonyv.konyvkolonia.hu honlapja, ám ezeket nem lehet kinyomtatni. Viszont közösségi portálként működik: olvasóköröket támogat, kritikákat, blogokat közöl.

Féloldalas lenne e folyamat, ha nem társulna hozzá digitális könyvolvasó kínálata is. Decemberben mutatta be a T-Home a Hanvon névre keresztelt eBookot, amely immár a második nálunk kapható olvasó, mióta a Kossuth Kiadó piacra dobta a Koobet (ejtsd: kubi – az elnevezés az angol eBookmegfordítása). Mindkettő kínai fejlesztés, és a Bookline-nál is kapható. Mintegy 1000 könyvet képesek tárolni, megjeleníteni. A Hanvonnal 300 klasszikus szépirodalmi mű is jár, a többi között Jókai, Mikszáth, Krúdy, Verne regényei. Ezenkívül néhány kortárs magyar szerző – Bus István, Cserna-Szabó András, Gerlóczy Márton, Grecsó Krisztián, Réz András és Vass Virág – egy-egy új írását az eBook használói ismerhetik meg először. Az olvasók összekapcsolhatók a számítógépekkel, így áttölthető rájuk a Magyar Elektronikus Könyvtárban vagy a Digitális Irodalmi Akadémián szabadon elérhető több ezer mű. Most már csak az hiányzik, hogy meginduljon a friss alkotások digitális forgalma is, ami a szűkös hazai piac miatt egy ideig még várat magára.

Forrás: NOL

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás: