| Átadták a Pulitzer Szülővárosa Díjat |
|
|
|
| 2009. november 02. hétfő, 11:43 |
|
Horváth Borbála, a Nyíregyházi Főiskola hallgatója, és Pion István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem diákja kapta a Pulitzer Szülővárosa Díjat; a makói önkormányzat és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége alapította elismerést október 29-én adták át a Maros-parti városban.
A médiacézár halálának évfordulóján rendezett ünnepségen a két egyetemista a makói Pulitzer József-szobor kicsinyített mását – Kis Jenő alkotását –, továbbá az Oktatási és Kulturális Minisztérium 500 ezer forintos elismerését vehette át. A zsűri döntése alapján a tizennyolc évnél fiatalabb diákok számára kiírt ifjúsági kategóriában idén nem osztottak díjat. A Pulitzer Emlékbizottság különdíjjal jutalmazta Németh Klaudia zalalövői gimnazista és Nagy Zsófia, a Nyíregyházi Főiskola hallgatójának pályázatát. A makói önkormányzat és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége harmadik alkalommal írt ki tehetségkutató pályázatot 14 és 25 év közötti fiataloknak. Az országos megmérettetésre 67 diák csaknem száz pályamunkát adott be. A makói születésű Pulitzer József 1863-ban, 16 évesen hajófűtőként vándorolt ki Amerikába, ahol részt vett a polgárháborúban, később újságíró lett. 1869-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, és hamarosan St. Louis legnagyobb lapkiadója lett. 1883-ban New Yorkban megvásárolta a csőd szélén álló The World című újságot, amelyet rövid idő alatt a legnépszerűbb és legjövedelmezőbb napilappá tett. Joseph Pulitzer volt az amerikai kongresszus első magyar származású tagja. Ő alapította az újságíróknak adható legnagyobb nemzetközi szakmai kitüntetést. Forrás: e-MaSa |