Hírlevél




Csökkenő normatíva esetén a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
2009. október 13. kedd, 10:28

Amennyiben a kormány elfogadja azt a kezdeményezést, amely januártól csökkentené az iskoláknak járó állami támogatás összegét, a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul - mondta Pokorni Zoltán az Inforádiónak. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta: szerintük elfogadhatatlan, hogy egy, már folyó tanév közepén akarja a kormány megszavazni a költségvetés csökkentését, ezzel lehetetlen helyzetbe hozva az iskolákat fenntartó önkormányzatokat. "Törvénybe ütköző és a jogbiztonság alkotmányos alapelvét sérti az iskolák finanszírozásának csökkentése a tanév közben" - hangsúlyozta Pokorni.

 

Ha elfogadja a kormány az iskolák fenntartására szánt állami költségvetés csökkentését, az januártól kényszerhelyzetet teremt az iskolafenntartók körében, ami abszurdum - nyilatkozta Pokorni az Inforádiónak.

Önmagában az is sérelmes - tette hozzá -, hogy az iskolákra szánt normatívák három-négy éve csökkennek és ezt jövőre is így tervezi a kormány, ám ez még nem alkotmányellenes - mondta. "Szerintünk az visszás, hogy egy folyó tanévbe úgy avatkozna be a kormány, hogy azzal lehetetlen helyzetbe hozza az önkormányzatokat.

Pokorni rámutatott: "1300 iskolát zártak be, 25.000-nél több pedagógust és 14.000 egyéb oktatásban dolgozó embert bocsátottak el az elmúlt években, ehhez képest jövőre egy minden eddiginél durvább megszorítást tervez a kormány. Az általa benyújtott táblázat szerint 63 milliárd forinttal kevesebb pénzt szán jövőre a közoktatásra, ami 15 százalékos csökkentést jelent egyik napról a másikra" - emelte ki Pokorni.

Forrás: www.edupress.hu

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek