Hírlevél




Magyar Bálint a nyolcosztályos gimnáziumokat is megszüntetné PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 
2009. május 19. kedd, 16:37

Magyar Bálint és Sándor Klára a felsőoktatást érintő javaslatuk mellett a közoktatás rendszerét is módosítaná: elképzelésük szerint megszűnnének a nyolcosztályos gimnáziumok jelenlegi formájukban: a 2010-2011-es tanévtől át kellene szervezniük tevékenységüket, és bővülne a nem szakrendszerű oktatás eddigi rendszere a többcélú oktatási intézményekben.

 

A közoktatási törvény módosítását célzó indítvány rögzíti, hogy az első-hatodik évfolyamon nem szakrendszerű oktatást kell szervezni, amennyiben a többcélú intézmények az általános iskolai feladatok mellett ellátják a gimnáziumi, a szakközépiskolai, illetve a szakiskolai feladatok bármelyikét.

A képviselők véleménye szerint a többcélú intézmények felépítése lehetővé teszi, hogy az első-hatodik évfolyamon az alapvető készségek és képességek fejlesztése folyjék, majd a hetedik évfolyamtól kezdődően megszervezzék a tantárgyi rendszerre bontott oktatást - olvasható a törvénymódosítás indoklásában.

A nem szakrendszerű oktatás keretei között nincs szükség az átadásra kerülő ismeretrendszerek tantárgyi tagolására (adott esetben még a tantárgyi szerkezet kialakítása is mellőzhető), így lehetővé válik, hogy az iskolai oktatás ezen szakaszában nagyobb lehetőségeket kapjon az alapvető készségek, képességek fejlesztése.

Jelenleg az általános iskola ötödik és hatodik évfolyamán - a közoktatásról szóló törvény hatályos előírása szerint - a rendelkezésre álló tanítási időkeret huszonöt-ötven százalékát nem szakrendszerű oktatás keretében kell felhasználni. Az egységes tizenkét évfolyammal működő középiskolában pedig az első-hatodik évfolyamon a teljes tanítási időben nem szakrendszerű oktatás szervezhető. A javaslat megváltoztatja az oktatásszervezést minden olyan esetben, amikor a nem szakrendszerű oktatás kialakításához rendelkezésre áll az az iskolai háttér, amely biztosítja az áttérés lehetőségét. Ezek az iskolák az általános iskola feladatait és a középfokú iskola feladatait ellátó, többcélú intézmények.

A javaslat alapján át kellene szervezniük működésüket a nyolcévfolyamos gimnáziumoknak is. A jelenlegi hatályos törvényi rendelkezések alapján a gimnáziumok három formában működhetnek: négy, hat évfolyamos és nyolc évfolyamos intézményként.

A képviselők szerint ez a megoldás azonban megnehezíti az iskolaszervezést, különösen azért mert a nyolc évfolyamos gimnáziumok az ötödik évfolyamról veszik át az általános iskolából a tanulókat. A javaslat a gimnáziumok működtetésének rendszerét két megoldásra szűkíti le: a négy évfolyammal és a hat évfolyammal működő gimnáziumra.

A nyolc évfolyammal működő gimnáziumokat át kell szervezni, oly módon, hogy a 2010-2011-es tanévtől kezdődően új ötödik évfolyam már nem indítható, azonban a 2009-2010-es tanévben, vagy azt megelőzően megkezdett tanulmányok változatlan feltételek mellett befejezhetők.

A törvényjavaslat azt is rögzíti, hogy az első-hatodik évfolyamon a tanítás nélküli heti pihenőnapokra és tanítási szünetekre nem adható kötelező írásbeli feladat, s az iskolában még nem tanult tananyagrészek elsajátítása nem írható elő.

Sió László a javaslatról azt mondta, hogy az MSZP és az SZDSZ "kapuzárási pánikban" szenved és kitört rajta a törvényalkotási düh.

Magyar Bálint hol egyedül, hol Sándor Klárával párban, hol szocialista vagy MDF-es képviselőkkel hetente ad be néhány paragrafust érintő törvénymódosításokat hol a felsőoktatási, hol a közoktatási törvényre.

Ez jogbizonytalanságot eredményez, nem lehet hetente változó jogszabályok mellett köz- és felsőoktatási intézményeket működtetni - szögezte le.

Sió László szerint, ha Magyar Bálint valóban országgyűlési munkáját végezné, összegyűjtené a szerinte szabályozni szükséges problémákat és egy csomagban adná be. Így azonban visszaél azzal, hogy képviselők kezdeményezhetik törvények módosítását.

Megjegyezte: nem tudni, hogy a kormányzóképesség megőrzése miatti háttéralkuk vagy lobbik vezetik-e Magyar Bálintot. A háttérben folyó együttműködés látszik a szabad demokrata politikus és az oktatási tárca között. A lobbi-érdekek szintén kitapinthatók például a nemzetközi felsőoktatási intézményekről szóló törvénynél.

Arról, hogy a 8 osztályos gimnáziumok megszűnnének azt mondta, hogy ilyen iskolákba a gyerekek négy százaléka jár. Ezeknek az intézményeknek a tanulói a kompetenciaméréseken kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, megvan a maguk pedagógiai kultúrája.

Semmi nem indokolja egy jól működő rendszer szétverését, Magyar Bálint ismét csak a 6+6-os struktúra mellett kampányol - tette hozzá.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium tanulmányozza, megvitatja az SZDSZ által benyújtott, a közoktatási törvény módosításáról szóló tervezetet, ezt követően ismerteti álláspontját a sajtó képviselőivel - közölte a tárca sajtóirodája az MTI kérdésére.

Forrás: nepszava.hu

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás: